A Párizsi Megállapodás – a jelenleg érvényen lévő globális éghajlatváltozási megállapodás – 2015. december 12-én jött létre Párizsban. A megállapodás a 2020 utáni időszakra vonatkozik, és részét képezi egy a globális felmelegedés mértékének „jóval 2°C alatt” tartását szolgáló cselekvési terv is. A hazai klímapolitika ennek értelmében végzi feladatait. Ezek az üvegházhatású gázok kibocsátásainak nyilvántartására, csökkentésére, az elkerülhetetlen éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra, a sérülékenység csökkentésére és a kapcsolódó kutatásokra, fejlesztésekre vonatkozik.

Az éghajlatváltozással kapcsolatban mind a megelőzés (üvegházhatású-gázok kibocsátásának csökkentése), mind az alkalmazkodás (az éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárási eseményekhez) feladatainak minél szűkebb környezetre, helyi szintre történő levitele a célkitűzés. A nemzetközi klímapolitikai irányok egyértelműen rávilágítanak, hogy a jövőben elsősorban az éghajlatváltozás következményeihez való alkalmazkodás (továbbiakban adaptáció) az a terület, ami a mérnöki munkában is megjelenik.

A jövőben a tervezéseknél számos új feladata lesz a környezetvédelmi szakértőknek. Első feladat az érzékenység elemzés. Be kell mutatni, hogy a tervezett tevékenység számba vett változatai milyen mértékben érzékenyek az éghajlatváltozással összefüggő hatásokra. Jelentős érzékenység esetén részletes adatokkal szükséges alátámasztani a vizsgálatot. Értékelni kell a tervezett tevékenységre vonatkozóan a telepítési hely és a feltételezhető hatásterületen jellemző természeti veszélyforrásoknak való kitettséget. A kitettség vizsgálatot legalább az elmúlt harminc évre vonatkozó és a klímamodellekből származtatható, jövőbeli, legalább harminc évre vonatkozó adatokkal alátámasztva kell elvégezni.